Lenge öltözékem fujdosta a szél...
Délután esett, beborult az ég...
A Földig dördült a messzeség....
Ülök és írok és állok és mondok és...
Most akkorát ásítottam, hogy
Könnybe lábadt két szemem...
Most pont olyan vagyok, mint az ablak:
Könnycseppes...
Vicceket olvasgatva felejtem a mát,
De csak még több emlék zúdul rám...
Hét óra múlt, mindjárt vacsora...
Aztán álomba ringatom magamat...
Álomba, ahol elnyel a messzeség,
Ahol szivárványon kúsznak a mesék...
Elalszom.....
Talán, ha elmém pihen, pihenek én is,
És lesz még hely, egy holnapnak is.
KIKI